Évköszöntő, évtervező

Lassan mi is elkezdjük a 2021-es évünket, ilyenkor a gyermekek terápiájába is bekúsznak az évtervező, évértékelő eszközök. Jó stratégia, ha van egy kapaszkodónk az év elején, ami segít átlátni az elkövetkezendő év struktúráját, mind időben, mind pedig térben. A tervek segítenek minket abban, hogy tudatosabban legyünk jelen a mindennapokban, hogy reflektáljunk arra, mit tettem ma a célom elérése érdekében. 

Mi magunk is sok vizuálisan megjelenített naptárat használunk a mindennapjainkban. Érdemes az otthoni eszköztár kialakítása során figyelembe venni, milyen módon tudnánk megjeleníteni az idő múlását a gyermekek számára. Érdemes heti tervezőkben gondolkodni (melyik nap van óvoda, mikor vagyunk itthon, mikor jönnek mamáék? stb) vagy napirendben, ami az adott nap eseményeit veszi sorra, esetleg havi tervezőben. Az év elején jó program lehet az éves családi naptár áttekintése, és az előre tervezhető programok (pl. "ekkor lesz az első szünet az iskolában", "ezt a hétvégét a Balatonon töltjük") megjelenítése. Mindannyiunk számára hordoz bizonytalanságokat az év, mégis jó motiváció, ha közösen várjuk a júliusi balatoni hattyú etetést. Vagy tudjuk, hogy hány napot kell iskolába járni a tavaszi szünetig. Ezek az apró támpontok mind azt szolgálják, hogy megfoghatóvá és érthetővé tegyük az időt.

Az éves, havi, heti és napi tervezők mind jó segítséget adhatnak a gyerekeknek is abban, hogy tudatosabban legyenek jelen a mindennapokban. Érdemes néhány megadott szempont alapján visszatekinteni az elmúlt év történéseire:

  • mitől volt különleges ez az év?
  • milyen új dolgot próbáltál ki?
  • mire emlékszel vissza szívesen?
  • mit szeretnél elfelejteni?
  • mi volt a legnehezebb számodra?

Ezek csak ötletadó kérdések, melyeket érdemes egyéni szinten átdolgozni, és vizuálisan strukturálni. 

A heti és napi tervek elkészítéséhez Fogt-Áman Krisztina által készített "Életszövő" jó mintát adhat. Ez az Életszövő kisiskolások számára adhat támpontokat a mindennapokhoz. Természetesen az ebben feltüntetett struktúra és szempontok is egyénre szabhatóak. Miért jó ez? Mert egy otthoni szülő-gyermek beszélgetés strukturált alapját képezheti. Mert információt ad a gyermek belső világáról. Mert segíti őt időben és térben orientálódni, fókuszálja a figyelmét, reflektálja a napi történéséket. Mert később jó móka visszanézni mi minden történt 2021-ben.

Örömteli évkezdést, évtervezést kívánunk Önöknek!

Gyimesi Nóra

 

© egy másik út
Free Joomla! templates by Engine Templates