Szeptemberben az óvodás korosztály számára három csoportot is szeretnénk indítani.
Hétfői és csütöröki napokon iskola-előkészítő csoportjainkba olyan ASD és/vagy ADHD diagnózissal rendelkező gyermekek jelentkezését várjuk, akik a következő tanévben iskolát szeretnének kezdeni.
Az iskolakezdés komoly kihívást jelent az egész család számára. Hatalmas fordulatot hozhat a gyermekek életébe, épp ezért fontos, hogy az első lépéseket minél több sikerélmény övezze. A hangsúlyt a következő területekre fektetjük:
- az együttműködés, kompromisszum-készség és önállóság alapjainak kialakítása
- figyelem fenntartása, feladattudat alapozása ill. erősítése
- részvétel a közös játékokban (irányított és kötetlen helyzetekben)
- az iskolai élet szabályainak és kereteinek megértése és alkalmazása,
- a teljesítményfeszültség oldása, megküzdési stratégiák elsajátítása
- sikerek megélése, egyéni erőforrások felismerése és erősítése, önbizalom növelése
Ezen készségeket a gyermekek és családjuk egyéni tulajdonságainak, igényeinek, érdeklődési körének figyelembe vételével, saját élményeiken keresztül igyekszünk kiteljesíteni.
Módszerünk: Az alkalmak során a kognitív viselkedésterápiás módszertanon alapuló eszköztár változatos felhasználásával támogatjuk a gyerekek csoportos közegben való könnyebb eligazodását.
A csoportos szülői konzultációk célja, hogy a beiskolázással kapcsolatos nehézségéket, tapasztalatokat átadjuk, és közösen megvitassuk. Az iskolaválasztásban támogassuk, és felkészítsük a szülőket a pedagógusokkal, iskolai vezetéssel és a szülői közösséggel való kommunikációra. Igény szerint az iskolával való kapcsolattartást is vállaljuk.
Szeptemberben indul keddenként a 3-5 éves korosztályú ASD és/vagy ADHD diagnózissal rendelkező gyermekek számára is csoport.
A csoportfoglalkozások során az alábbi készségekre helyezzük a hangsúlyt:
- részvétel a közös játékokban (irányított és kötetlen helyzetekben)
- szabadjáték saját igény szerinti eltöltése (pl.: egyéni vagy közös játék)
- kiscsoport szabályainak és kereteinek megértése és alkalmazása
- ismerkedés a kortársak közti kihíváshelyzetekben alkalmazható módszerekkel (saját eszközök megalapozása)
- igények hatékonyabb kifejezésének támogatása felnőttek és kortársak felé
- saját érzelmek felismerése
- sikerek és egyéni erőforrások erősítése
Az óvodával való együttműködésre is nyitottak vagyunk, mivel hisszük, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek, közösen gondolkodva nagy támogatást, biztonságot jelenthetnek egy csoportos helyzetben, a gyerekek számára.
Jelentkezésüket honlapunkon keresztül a "jelentkezés" menüben tudjuk fogadni!