Terápiás ellátás

Terápiás ellátásunk elsősorban autizmus spektrum zavarban érintett gyermekek és fiatalok ellátását jelenti, melyeket változatos formákban (egyéni, páros, testvérpáros, csoport) és egyénre- illetve családra szabottan valósítunk meg. A bejelentkezést követően a terápiát alapozó időszakban kölcsönös ismerkedés zajlik, mely egy szülői konzultációval indul. Ezt követően szakemberünk az érintett gyermekkel találkozik, mely találkozók során a kölcsönös bizalmi kapcsolat kialakítása, a gyermek megismerése és terápiás célok megfogalmazása áll a fókuszban. Mindezekről szülői konzultáció keretében adunk visszajelzést.

A kezdeti időszak után együttműködési megállapodást kötünk, mely tartalmazza az ellátás kereteit illetve a közösen megfogalmazott célokat.

Ellátásunk során törekszünk arra, hogy hosszú távú célként az érintett gyermek beilleszkedését segítsük közvetlen környezeteibe. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk a szülőkonzultációkra, melyek keretében  terápiás térben tapasztaltatakat próbáljuk adaptálni az otthoni környezetre.

A gyermeket ellátó más intézményeket is igyekszünk együttműködést kialakítani annak érdekében, hogy az óvodai, iskolai beilleszkedése akadálymentesített legyen.

Terápiás ellátásaink térítéskötelesek, melyről szakembereink adnak bővebb tájékoztatást.

Related Articles

Free Joomla! templates by Engine Templates