Az idei tanév indulása előtt az új kuratóriummal azt éreztük, hogy új lendülettel, új elképzelésekkel haladunk tovább a régi másik utunkon. A nyári időszak mindannyiunk számára az újrakezdés tervezéséről szólt. Egy ilyen közös gondolkodás során született meg bennünk az az igény és ötlet, hogy jó volna többet kommunikálni kifelé, megosztani azt, ami a háttérben bennünket foglalkoztat, amiről gondolkodunk. 

Ezért jött most létre ez a blog, hogy kicsit betekintést engedjünk minden érdeklődő számára a csapatunk működésébe. Terveink szerint hetente fogunk jelentkezni egy-egy bejegyzéssel, ami rólunk, munkánkról szól. 

Az idei tanévben sok olyan dolgot indítunk el, ami korábban még nem volt, belső működésünket is megújítjuk. Mégis, személyesen azt gondolom, hogy a nagy lendületre és lelkesedésre folyamatosan árnyékot vet az a helyzet, amiben élünk, ami mindannyiunkra hatással van. Nem szeretnék még egy újabb bőrt lehúzni a vírusról vagy a karanténról, egyszerűen engem most nagyon foglalkoztat az, hogyan tudunk alkalmazkodni, személyesen és szervezetileg egyaránt az új elvárásokhoz. Munkánk alapvetően a személyes kapcsolatra épül. Beláttuk, hogy az online tér rengeteg lehetőséget kínál, ugyanakkor mégsem tudja visszaadni a közös élmények adta érzést, megnyugvást, hogy a gyerekek és családok rendben vannak. Csodálattal figyeltem a kollégáimat a tavaszi karantén alatt, ahogy erőn felül, kreatívan és a szakmai szempontokat figyelembe véve valósították meg a terápiákat. Fáradhatatlanul azon dolgoztak, hogy a családok számára közel ugyanazt az ellátást biztosítsák, amit korábban a személyes találkozók során megtapasztalhattak. Mégis volt valami hiányérzetünk. Valami, ami az alapját képezi a működésünknek, hiányzott.

Szeptemberben (és már a nyár folyamán is) visszakaptunk ebből valamit. A jelenlétet, a valós idejű visszajelzéseket, a teret és időt. Most az offline szeretett valóságunk és az online világ nyújtotta lehetőségek között kell  egyensúlyoznunk. Nekem legalábbis ez a célkitűzésem. Kihasználni az időt, amíg lehet és feltérképezni azokat a lehetőségeket, amit az online terekben már kipróbáltunk. Ez egy folyamatos billegés. Mi való ide és mi inkább oda? Mivel tudunk többekhez eljutni és hogyan tudunk hitelesek maradni? Biztonságosak vagyunk-e mindenki számára? A terápiás kapcsolat bizalmát valójában mi adja majd most? Sok kérdés és közös gondolkodásra van most szükségünk ahhoz, hogy alapítványunk megtalálja a helyét ebben a helyzetben is. Számos kihívás volt már ezen az úton, sok nehézséget közösen oldottunk meg. Bízom benne, hogy kollégáim segítségével most is tudunk biztonságot és segítséget nyújtani azok számára, akik ezt igénylik.

Gyimesi Nóra

 

2. oldal / 2

© egy másik út
Free Joomla! templates by Engine Templates