Terápiás ellátásunk elsősorban autizmus spektrum zavarban érintett gyermekek és fiatalok ellátását jelenti, melyeket változatos formákban (egyéni, páros, testvérpáros, csoport) és egyénre- illetve családra szabottan valósítunk meg. A bejelentkezést követően a terápiát alapozó időszakban kölcsönös ismerkedés zajlik, mely egy szülői konzultációval indul. Ezt követően szakemberünk az érintett gyermekkel találkozik, mely találkozók során a kölcsönös bizalmi kapcsolat kialakítása, a gyermek megismerése és terápiás célok megfogalmazása áll a fókuszban. Mindezekről szülői konzultáció keretében adunk visszajelzést.
A kezdeti időszak után együttműködési megállapodást kötünk, mely tartalmazza az ellátás kereteit illetve a közösen megfogalmazott célokat.
Ellátásunk során törekszünk arra, hogy hosszú távú célként az érintett gyermek beilleszkedését segítsük közvetlen környezeteibe. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk a szülőkonzultációkra, melyek keretében terápiás térben tapasztaltatakat próbáljuk adaptálni az otthoni környezetre.
A gyermeket ellátó más intézményeket is igyekszünk együttműködést kialakítani annak érdekében, hogy az óvodai, iskolai beilleszkedése akadálymentesített legyen.
Terápiás ellátásaink térítéskötelesek, melyről szakembereink adnak bővebb tájékoztatást.